2. rész- Békülés

Hey Guys We're One Dire...Ohh no! I'm Zsófi*...Sorry!

Nagyon nagy köszönettel tartozom nektek a 17 rendszeres olvasóért, 3482 oldalmegjelenítésért és a sok megjegyzésért, pipáért sőt a megosztásokért is! Viszont még mindig szomorú vagyok, amiért a 17 feliratkozóból csak öten írtok kommentet. Direkt levettem a szóellenőrzőt is, hogy ne kelljen azzal fáradnotok, hogy bebizonyítsátok, nem vagytok robotok...:D 

Még mindig lehet csatlakozni a facebook csoportomhoz ---> https://www.facebook.com/groups/352749171521065/ 

Remélem tetszeni fog ez a rész is... szerintem nem lett túl jó, de a véleményelet nagyon várom kommentbe:) 

Jó olvasást! 

*Charlotte szemszöge*

A kisebb ismerkedés után Liam felvezetett a szobámba, hogy be tudjak rendezkedni. Amikor beléptem csodálatosnak mondható látvány tárult elém. A szoba ablaka óriási volt, egy terebélyes ablakpárkánnyal, ami távolról felnyithatónak látszott, de erről majd később megbizonyosodok. a szoba kellős közepén egy nagy franciaágy állt sok-sok díszpárnával.  Egy ajtót is felfedeztem, amit a fürdőszobám bejáratának véltem, de hogy meggyőződjek az igazamról gyors és apró lépésekkel az ajtóhoz siettem és egy lassú bátortalan mozdulattal résnyire nyitottam azt. Az alig egy centinyi nyíláson bekukucskáltam. Még a szám is tátva maradt volna a látottak hatására, ha nem fékeztem volna az érzéseimet, mivel volt egy külső szemlélőm; Liam. Amin megakadt a szemem, az egy óriási jacuzzi volt. Most már nem tudtam fékezni magam, feltéptem az ajtót és odalépkedtem. Akár egy elefánt bébi is elfért volna benne.    Nagyon otthonosnak találtam a szobát, de egy kicsit szolidabb viszonyok között is boldogan eléldegéltem volna. Ezt nem firtattam különösebben, hiszen ahogy a mondás tartja: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!”

       - Na tetszik? – kérdezte Liam a hátam mögül.

       -  Igen, nagyon. Nem gondoltam volna hogy ilyen luxus vendégszobátok van...

       - Hát az az igazság, hogy ez nem a vendégszoba... - mondta kicsit zavartan – Ezt a szobát Louis neked rendezte be, szólván: „Az én húgomnak csakis a legjobb jár!”

        - Hát... ö... ez... ez igazán... kedves tőle... - dadogtam elképedve.

Talán csak mert azt gondolta  ki szeretnék pakolni, vagy látta rajtam, hogy enyhén szólva sokkos állapotba kerültem és vérvörös fejjel szédültem le az ágyra a könnyeim zuhatagával küszködve, de Liam magamra hagyott.

Elvesztettem a könnyeim ellen folytatott harcot, patakként folytak végig az arcomon. Nem tudtam miért tört rám ez a kínzó sírás, de azt igen, hogy nagyon jól esett és most, hogy kiadtam magamból minden szomorúságot és könnycseppet, felhőtlenül boldogan élhetem az életemet a világhírű bandával, aminek a bátyám is egy igen meghatározó tagja.

A gondolatok tomboltak bennem és arra jutottam, hogy mostantól teljesen optimista és erős leszek. Vagyis próbálok az lenni.

Bár alig néhány perce döntöttem el, hogy mindig pozitív leszek, kételkedéssel és félelemmel tele indultam el lefele a hosszú lépcsőn. Csigalassúsággal haladtam, mert nem akartam, hogy itt is lesújtson rám a szerencsétlenségem és mert így volt időm összeszedni minden bátorságomat, amiből ugyan nem akad túl sok, de próbálkoztam. Minden egyes lépcsőfok eggyel közelebb vitt ahhoz, hogy az emlékek újra előjöjjenek és ne hagyjanak nyugodni. Épp csak felnéztem, de később már rájöttem, hogy kár volt, mert azonnal paprikavörös lettem. A lépcső alján megpillantottam Loui-t és Niall-t, amint épp beszélgetnek és időnként fel-fel pillantanak rám, talán hogy tudják, még nem törtem ki a nyakam. Niall felviharzott mellettem a lépcsőn, így ha akartuk, ha nem ketten maradtunk. Kínoskettes… Harapni lehetett köztünk a feszültséget, de mintha Louis is kicsit izgatott lett volna. A melegítőjének madzagjával babrált és ha nagyon figyeltem még egy kis kézremegést is felfedeztem rajta.

Más lány nem lenne feszült ennyire, ha találkozni kéne a bátyával. Talán még hisztérikusnak is tartana engem, ha tudná, a bátyámmal való viszontlátás miatt pityeregtem végig három teljes napot és indultam el gyomor görccsel hozzá. 

Az utolsó lépcsőfokhoz érve mondhatni totálisan lesokkoltam, amikor Lou közeledni kezdett felém, magához húzott, majd hirtelen elhatározásból megölelt, ami nagyon jól esett. Nem is tudom mióta nem öleltek meg így, ennyire őszintén. 

-Remélem már nem az emlékek vezérelnek és megbékélünk -mondta remegő hanggal.

Én csak bólogattam és ingébe bújtattam a visszatartott sírás miatt eltorzult arcomat. 

A következő rész legalább (!!!) 10 pipa, 6 komment és plusz 3 feliratkozó után!:) xoxo