Segítség!:$

Elkezdtem írni lapra, magamnak egy könyvet... Úgy gondoltam miért ne? Tegnap este unatkoztam és kedvem támadt írni, mivel ezt a blogot már nem hiszem, hogy folytatom gondoltam megosztom veletek a prológusát, hogy tudjam érdemes-e folytatnom. Bár még kevésnek érzem magam ehhez, de nagyon szeretném ezt befejezni és kitartani a végéig, hogy később könyvként tarthassam majd a kezemben. Legyetek szívesek őszinte véleményt írni kommentbe és pipálhattok is!;) 

Prológus

    Igazából én magam sem tudom, hogy mire számítottam, de erre az egy dologra még csak gondolni sem mertem volna… Elrohant. Collin volt az egyetlen ember, aki nem taszított el magától amikor megtudta, hogy ki – vagyis inkább mi – vagyok valójában.

Bár én sem mondom, hogy rájöttem mivé váltam amikor anyám a kezeim közt mondta ki utolsó szavait, de arra igen, hogy manipulálom az emberek érzéseit, gondolatait és cselekedeteit. Alapvetően mindenki királynak tartaná, ha ez vagy ehhez hasonló képességei lennének, de én inkább kegyetlennek gondolom, na jó. Gondoltam, amíg nem jött Collin és segített nekem optimistábban látni a világot, és ez az ami miatt megszerettem őt. Kizárólag mint barátot!

    Aztán ma éppen azt próbáltuk megfejteni, mit jelenthettek anyu utolsó mondatai:

„ Most átadom neked, amit már régen kellett volna, de nem tettem. Sajnálom… Akit igazán szeretsz, ne bűvöld és manipuláld, mert elveszíted. Egyedül kell megbirkóznod mindezzel. Okkal került hozzád ez a képesség. „

      Próbáltunk a sorok között olvasni, próbáltunk a szavak mögé látni, próbáltunk rájönni az okra, az indokra ami miatt az erőt nekem szánták. De kik és miért? És akkor valahogy – ötletem sincs hogy – közel kerültünk egymáshoz és… És megcsókoltam. Zavartan eszméltem fel meggondolatlan cselekedetem kába álmából, de addigra már késő volt. Collin ellökte magát tőlem és gyors, dühös léptekkel sietett el onnan. Onnan a közelemből.

     Utána akartam kiabálni és meg szerettem volna magyarázni az egészet, de mégis hogyan tehettem volna? Magamon sem tudtam kiigazodni. Bonyolult voltam, mint egy matekpélda vagy mint egy nő. Így csak álltam ott mint egy jókora darab szerencsétlenség.

2. rész- Békülés

Hey Guys We're One Dire...Ohh no! I'm Zsófi*...Sorry!

Nagyon nagy köszönettel tartozom nektek a 17 rendszeres olvasóért, 3482 oldalmegjelenítésért és a sok megjegyzésért, pipáért sőt a megosztásokért is! Viszont még mindig szomorú vagyok, amiért a 17 feliratkozóból csak öten írtok kommentet. Direkt levettem a szóellenőrzőt is, hogy ne kelljen azzal fáradnotok, hogy bebizonyítsátok, nem vagytok robotok...:D 

Még mindig lehet csatlakozni a facebook csoportomhoz ---> https://www.facebook.com/groups/352749171521065/ 

Remélem tetszeni fog ez a rész is... szerintem nem lett túl jó, de a véleményelet nagyon várom kommentbe:) 

Jó olvasást! 

*Charlotte szemszöge*

A kisebb ismerkedés után Liam felvezetett a szobámba, hogy be tudjak rendezkedni. Amikor beléptem csodálatosnak mondható látvány tárult elém. A szoba ablaka óriási volt, egy terebélyes ablakpárkánnyal, ami távolról felnyithatónak látszott, de erről majd később megbizonyosodok. a szoba kellős közepén egy nagy franciaágy állt sok-sok díszpárnával.  Egy ajtót is felfedeztem, amit a fürdőszobám bejáratának véltem, de hogy meggyőződjek az igazamról gyors és apró lépésekkel az ajtóhoz siettem és egy lassú bátortalan mozdulattal résnyire nyitottam azt. Az alig egy centinyi nyíláson bekukucskáltam. Még a szám is tátva maradt volna a látottak hatására, ha nem fékeztem volna az érzéseimet, mivel volt egy külső szemlélőm; Liam. Amin megakadt a szemem, az egy óriási jacuzzi volt. Most már nem tudtam fékezni magam, feltéptem az ajtót és odalépkedtem. Akár egy elefánt bébi is elfért volna benne.    Nagyon otthonosnak találtam a szobát, de egy kicsit szolidabb viszonyok között is boldogan eléldegéltem volna. Ezt nem firtattam különösebben, hiszen ahogy a mondás tartja: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!”

       - Na tetszik? – kérdezte Liam a hátam mögül.

       -  Igen, nagyon. Nem gondoltam volna hogy ilyen luxus vendégszobátok van...

       - Hát az az igazság, hogy ez nem a vendégszoba... - mondta kicsit zavartan – Ezt a szobát Louis neked rendezte be, szólván: „Az én húgomnak csakis a legjobb jár!”

        - Hát... ö... ez... ez igazán... kedves tőle... - dadogtam elképedve.

Talán csak mert azt gondolta  ki szeretnék pakolni, vagy látta rajtam, hogy enyhén szólva sokkos állapotba kerültem és vérvörös fejjel szédültem le az ágyra a könnyeim zuhatagával küszködve, de Liam magamra hagyott.

Elvesztettem a könnyeim ellen folytatott harcot, patakként folytak végig az arcomon. Nem tudtam miért tört rám ez a kínzó sírás, de azt igen, hogy nagyon jól esett és most, hogy kiadtam magamból minden szomorúságot és könnycseppet, felhőtlenül boldogan élhetem az életemet a világhírű bandával, aminek a bátyám is egy igen meghatározó tagja.

A gondolatok tomboltak bennem és arra jutottam, hogy mostantól teljesen optimista és erős leszek. Vagyis próbálok az lenni.

Bár alig néhány perce döntöttem el, hogy mindig pozitív leszek, kételkedéssel és félelemmel tele indultam el lefele a hosszú lépcsőn. Csigalassúsággal haladtam, mert nem akartam, hogy itt is lesújtson rám a szerencsétlenségem és mert így volt időm összeszedni minden bátorságomat, amiből ugyan nem akad túl sok, de próbálkoztam. Minden egyes lépcsőfok eggyel közelebb vitt ahhoz, hogy az emlékek újra előjöjjenek és ne hagyjanak nyugodni. Épp csak felnéztem, de később már rájöttem, hogy kár volt, mert azonnal paprikavörös lettem. A lépcső alján megpillantottam Loui-t és Niall-t, amint épp beszélgetnek és időnként fel-fel pillantanak rám, talán hogy tudják, még nem törtem ki a nyakam. Niall felviharzott mellettem a lépcsőn, így ha akartuk, ha nem ketten maradtunk. Kínoskettes… Harapni lehetett köztünk a feszültséget, de mintha Louis is kicsit izgatott lett volna. A melegítőjének madzagjával babrált és ha nagyon figyeltem még egy kis kézremegést is felfedeztem rajta.

Más lány nem lenne feszült ennyire, ha találkozni kéne a bátyával. Talán még hisztérikusnak is tartana engem, ha tudná, a bátyámmal való viszontlátás miatt pityeregtem végig három teljes napot és indultam el gyomor görccsel hozzá. 

Az utolsó lépcsőfokhoz érve mondhatni totálisan lesokkoltam, amikor Lou közeledni kezdett felém, magához húzott, majd hirtelen elhatározásból megölelt, ami nagyon jól esett. Nem is tudom mióta nem öleltek meg így, ennyire őszintén. 

-Remélem már nem az emlékek vezérelnek és megbékélünk -mondta remegő hanggal.

Én csak bólogattam és ingébe bújtattam a visszatartott sírás miatt eltorzult arcomat. 

A következő rész legalább (!!!) 10 pipa, 6 komment és plusz 3 feliratkozó után!:) xoxo

Egy hónaposak lettünk!

Hahó! Sok meglepivel készültünk mára.
Azért írjuk ezt a bejegyzést Gréta.-val, mert a mai napon van, hogy mind a ketten új blogot kezdtünk.
If you love me, i will think my life is perfect.
Believe in me!

Ettől a naptól kezdve társoldalak leszünk. :)  TAPSVIHAR!

Mind a ketten belekezdtünk egy-egy új blogba. 

Zsófi*: *HajasBaba*

Gréta.:  Púder.

Az egy hónap tiszteletére, létrehoztunk külön-külön facebook csoportot.

Zsófi*: facebook csoport

Gréta.: facebook csoport.

+Úgy döntöttünk nyitunk egy KRITIKÁS BLOGOOOOOOOT!

Take me to neverland.

1. rész- Viszontlátás

Drága Olvasóim!

Először is azzal kezdeném, hogy nem tudom elégszer megköszönni a támogatásotokat és a sok megjegyzést, illetve pipát! Ha nem kaptam volna ennyi pipát és kommentet, akkor töröltem volna a blogot, mert nem tudnám, hogy érdemes-e ezt folytatnom. Nagyon szeretlek titeket és végre meghoztam a várva-várt első részt! <3  Figyelem! Trágár szó!

Kommenteket szívesen olvasgatok a rész alatt, de a pipálást és a feliratkozást se felejtsétek el! A facebook csoporthoz még mindig lehet csatlakozni, és sajnos még igen kevesen vannak benne az olvasóim köréből... https://www.facebook.com/groups/352749171521065/

Jó olvasást! 

             ***  ***  ***  ***  ***  ***  ***

*Charlotte szemszöge*

Könnyekkel teli szemekkel kászálódtam ki az aprócska taxiból, magam után húzva a bőröndjeimet. Felzaklatott és izgatott voltam. Izgatott, mert nem tudhattam mire is számítsak. Aggódtam, hogy valaha kibékülünk-e Louis-szal. Határozatlan lépésekkel közeledtem az előttem magasba nyújtózó épület felé, amit attól a naptól fogva az új otthonomnak kellett tekintenem. Három lépésre az ajtótól, megálltam és vártam. Kívülről szemlélve furcsa jelenetnek tűnhetett, de belülről egyáltalán nem volt az. Aki ismer engem, az teljes mértékben megérti a tetteimet. Egészen addig várakoztam a gondolataimba merülve, amíg szemerkélni kezdett az eső. Az arcomon lefolyó könny- és vízcseppek versenyt futottak egymással. Mintha csak a felhők a fejembe láttak volna. Tudták; sírnom kell, de ezzel álcázhatom a bennem bujkáló érzéseket. Egy halk zaj kíséretében szépen lassan kinyílt előttem az ajtó és úgy éreztem, hogy a földbe gyökerezett a lábam. Már késő volt. Az emlékek a felszínre törtek és nem hagytak nyugodni. Percekig csak álltam lefagyva és hallgattam a vízcseppek kopogását a tetőn, mikor végre megjelent az úgyszintén ledöbbent Louis mögött egy igazán csinos és szép barna hajú lány. 

-Szia! Biztos te vagy Charlotte! Eleanor Calder vagyok, Lou barátnője. -intett nekem, jelezve hogy menjek be az -akkor már- szakadó esőről.

Nem is tudtam a saját bátyámról, hogy van barátnője... Abban a pillanatban egy szánalmas senkinek éreztem magam...

-Helló! -bólintottam- De szimplán csak Lotte.

Utoljára Louis mondta nekem, hogy Charlotte és éppen ezért azóta mindenki Lotte-nak hív. Így olyan, mintha egy pillanatra elfeledném a felkavaró múltat és csak a jelennek élnék. Bár mindenki tudta, hogy nem így van, de igyekeztek megérőek lenni. Amíg ezeken jártak a gondolataim, egyenesen a földre meredtem. A gondolatok egyre csak cikáztak bennem, amikor felkaptam a fejem egy rég nem hallott hangra. 

-Hi, Charlotte! Mizujs veled mostanában? -próbált laza és érdeklődő lenni, de El és én összeráncolt, fürkésző tekintettel meredtünk Louis-ra.

-Szia! -mondtam remegő hanggal- Semmi különös. 
Ekkor következett a nem túlságosan kedvelt kínos csönd. Csak álltunk ott hárman és tekintetünk ide-oda járkált. Néha elkaptam Eleanor aggódó szempárját, ilyenkor ejtett egy-egy halvány "ne aggódj minden rendben lesz" mosolyt. Az ajtócsapódás okozta zajra mindhárman zavartan kaptuk fel a fejünket. Lépések hallatszottak egyre közelebbről, majd egy hangos röhögés és ekkor belépett az előtérből a négy számomra majdnem idegen fickó. Jó azt tudtam hogy kik ők de nem igazán érdekelt, hiszen a bátyámmal 'örihari' van. 

Visszaemlékezés: 
-Hogy tehettél ilyet?! Miért nem mondtad el nekem, hogy csak fél testvérek vagyunk?! Mit képzeltél?! -kiabáltam és törölgettem az arcomon patakokban folyó könnycseppeket. 
-Én csak jót akartam! Vér szerinti testvéremnek tekintek rád és nem tartottam fontosnak.
-Nem tartottad fontosnak? Komolyan?! Azt nem tartod fontosnak, hogy nem is vagy az igazi testvérem?! És ezt 15 évig titkoltátok előlem?!
-Értem... Szóval nem tartasz a testvérednek...-zokogott már Louis is.
-És Anya! Még te is?! Ennyire utáltok engem? Miért nem lehetett rögtön az első adandó alkalommal közölni ezt?! Úgy még talán kevésbé lennék ideges! 
-Lotte, most tartottunk rá elég érettnek!-hebegte Anya.
-De most sem elmondtátok! Ezt is egy szaros képről kell megtudnom!
-Charlotte... Én nagyon szeretlek téged. Rendes testvéremként szeretlek, épp ezért akartalak ettől megvédeni -mondta Louis könnyes szemmel. 
-Mégis mitől kellett megvédenetek? A féltesóm apjától?! 
Láttam, hogy mindketten haboznak a választól, de ekkor a "tesóm" erőt vett magán és kibökte.
-Egy bűnözőtől! Majdnem megölte Anyut! 
-Na persze! És még higgyem is el, ugye?! Már megint pofátlanul a szemembe hazudtok?
-Char! Lou nem hazudik... Egy veszekedésnél kicsúszott Troy száján, hogy nem kell aggódnunk a pénz miatt, eleget lopott már. Én őrült kérdezgetésbe kezdtem, de később már rájöttem, hogy nem volt jó ötlet, ugyanis az ötödik kérdésem után egy fegyver szegeződött a fejemhez. Próbáltam szabadulni erős szorításából, de ez egy lövést eredményezett, ami szerencsére csak súrolta a koponyámat -szipogta Anyu. 
Bár kicsit ledöbbentem, de ez nem változtatott azon, hogy 15 évig a szemembe hazudtak. Anyuval sikerült megbékélnem néhány hónap alatt, de mivel Louis sztár lett vele nem tartottam a kapcsolatot, így összegyűlt bennünk a düh és soha nem volt alkalmunk ezt megbeszélni. Ő a "nem is vagy az igazi testvérem" beszólásom miatt fordult be, engem pedig az alattomossága készített ki. 

*Zayn szemszöge*
Amikor beléptünk a házba eléggé megszeppentem. Soha nem láttam szebb lányt. Bár nem tudtam ki Ő, de azt igen, hogy első látásra beleszerettem. 

 Tudom ez olyan nyálasan hangzik... Áhh mindegy. Sajnos neki szemmel láthatóan Niall tetszett meg. Folyamatosan őt fürkészte. Tekintete össze-vissza kóborolt rajta, mondhatni tetőtől-talpig végigmérte. Gyönyörű zöldeskék szemei csak így csillogtak Niall láttán. Rosszul esett, hogy nem engem nézett meg ennyire, de csak az, hogy láthatom felvidított. 
-Hű! Ki ez a jó nő? -adott hangot a véleményének Harry.
-Ő Charlotte Tomlinson, Lou húga. Mától fogva itt lakik velünk -válaszolt El fülig érő mosollyal az arcán.
-Hajjaj! Louis, nem lenne probléma, ha hugicádnak elcsavarnám a fejét?
-Harry, álmodozz csak -kacsintott Charlotte.
Tetszett, ahogy kiállt magáért és lekoptatta Harry-t. Talpraesett egy csaj, az egyszer biztos!
-Valaki nagyon be lett oltva -veregettem meg Harry vállát.
-Haha...

A következő rész legalább 5 komi, 10 pipa, és +1 feliratkozó után!:) 

Facebook csoport

Csatlakozzatok a facebook csoportomhoz! Katt!   Közzé fogom tenni, hogy mikor lesz új rész, jelentkeztem-e versenyre, kaptam-e díjat stb. Ebbe a csoportba ti is bármikor írhattok és szívesen beszélgetek bárkivel. Viszont blogot közzétenni tilos! 

Zsófi* blogjai facebook csoport <--Katt!:)

Trailer

Elkészült a blog trailere, amit nagyon szépen köszönök Giginek!:) Remélem sokan meg fogjátok nézni és elnyeri a tetszéseteket! Nem sokára hozom is az első részt! Addig is nézegessétek a videót!
Várom a komikat, pipákat és feliratkozókat!

Trailer Videó

Prológus

Amikor azt hiszed jobb életed már nem is lehetne. Amikor a bátyád menő sztár, akiért a lányok teljesen oda vannak. Akkor a legjobb barátnőd olyat tesz, amit soha nem gondoltál volna. Úgy érzed tönkre tette az egész életed, de akkor újra megjelenik az a furcsa érzés.
Ez az én kis történetem. Charlotte Tomlinson vagyok, 17 éves és úgy tűnik az életem fenekestül felfordul, amikor odaköltözök a híres brit fiúbandához. Az életem, nem fenékig tejfel, mint ahogy előtte azt gondoltam. A sok rajongó sem akar mindig jót, és amint tudnak keresztbe tesznek életem legjobb alakuló kapcsolatának. Soha nem gondoltam volna,hogy egy csapat sztárral ilyen szomorú is lehet az élet. Ilyen szomorú és égetően fájdalmas. Szánalmasnak érzem magam, mintha egy senki lennék, akin minden és mindenki átgázolhat, akárcsak egy ártatlan virágon vagy kavicson. Sokszor rúgtak már belém, de egyszer akkorát, hogy mit sem törődve a külvilággal csak végiggördültem mindenen... 

Vajon hogy fogja átvészelni mindezt a tinédzser lány? Ha érdekel iratkozz fel, komizz és pipálj! Ne hagyd el úgy a blogot, hogy nem hagysz nyomot magad után:)